Szakosztályról
 

MÚLT

A hazai utánpótlás-nevelés egységes rendszerének kialakítására, megszervezésére alapították 1963-ban a Központi Sportiskolát /KSI/, kezdetben hét szakosztállyal. Kiváló szakemberek irányítása alatt indult útjára valamennyi szakosztály, köztük az atlétikai is, melynek szakosztályvezetője volt egykor Iharos Sándor - közép-, és hosszútávfutó, számos világ-, és európacsúcs tartó atlétánk - és Kulcsár Gergely mesteredző, aki Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnokunk felkészülését is segítette.

A 2001 óta sportegyesületként működő KSI Sportegyesületben számos Európa-, Világ-, és Olimpiai bajnok kezdte pályafutását.
A teljesség igénye nélkül, néhány kimagasló sportolónk eredményei:

INÁNCSI RITA

világbajnoki ezüstérmes hétpróbázó kétszeres olimpiai válogatott, országos csúcstartó ifj. távolugr. valamint ifj. jun. up. és felnőtt hétpróbában

CZINGLER ZSOLT

világbajnoki bronzérmes hármasugró kétszeres olimpiai válogatott, fedettpályás csúcstartó ifj. és up. szabadtéren ifj. jun. és felnőtt

A szakosztályok száma az idők során bővült és az eredmények sem maradtak el. Versenyzőink nem csak hazai, hanem nemzetközi versenyeken is sikerrel képviselték a magyar színeket.

JELEN:

Népes szakosztályunknak jelenleg több mint 150 igazolt versenyzője van, a gyermek, a serdülő, az ifjúsági, a junior és a felnőtt korosztályban. Az atlétika minden versenyszámára készítünk fel sportolókat. Tanítványaink valamennyi hazai, illetve külföldi versenyen figyelemre méltó eredményt érnek el.
Versenyzőink 2004-ben 13 aranyérmet szereztek országos bajnokságon. Serdülő korcsoportban Végvári Dóra és Szabó Dezső, felnőtt és utánpótlás bajnokságokon Kerékjártó István, a juniorok között Ungvári Péter és Lippai Richárd állhatott több alkalommal is a dobogó legmagasabb fokára.

Ebben az évben, számos sikeres nemzetközi verseny mellett, három sportolónk teljesítette az Ifjúsági Világbajnokság /Marra-kech/ kiküldetési szintjét:

Végvári Dóra - távolugrás, Szabó Dezső és Ungvári Tamás - rúdugrás

és két atlétánk vett részt a lignano-i Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon:

Sárdy Réka - magasugrás, Szabó Dezső - rúdugrás


JÖVŐ:

A jövőre vonatkozó terveink rövid távon, a KSI KUPA serdülő csapabajnokság megrendezése szeptemberben, amely nagyon fontos lépés lenne a serdülő korosztály versenyeztetésének más formái felé. Ahol a gyengébb képességű gyerekek is hasznosnak és fontosnak tarthatnák magukat és eredményeik - még ha egyénileg nem annyira kiemelkedőek - a csapat hasznára válnának.

Hosszú távon szeretnénk továbbfejleszteni a felkészülés minőségét, még nagyobb hangsúlyt fektetve az ügyességi számokra.
A gátfutás, távol-, rúd-, és magasugrás technikai színvonalának fejlesztésével nagyobb lehetőségünk van a világ élvonalába bekapcsolódni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy futóink felkészítésére kevesebb gondot és energiát fordítunk. Jelenleg is számos közép és hosszútávfutónk szerepel eredményesen hazai és nemzetközi versenyeken.

Fontos tervünk elkészült honlapunk folyamatos frissítése, mert ez által lehetőségünk nyílik jelen lenni a világhálón eredményeinkkel, aktuális események megjelenítésével és a szakosztály életének és versenyzőinek bemutatásával.
Szeretnénk szponzorainknak is lehetőséget biztosítani ez által a folyamatos tájékozódásra.

Fontos célnak tartjuk azt is, hogy versenyzőink ne csak a sport terén szerepeljenek minél jobb teljesítménnyel, hanem a tanulás is fontos legyen számukra és így elérhetővé váljanak azok a hazai, valamint külföldi ösztöndíjak és továbbtanulási lehetőségek , amelyek biztosítják számukra az aktív sport befejezése után, a civil életben is sikeres szereplést.